Címnegyed kiejtési szóTÁr a magyar nyelv kézikönyvei XI. Sorozatszerkesztő: k iss g ábor


Download 6.29 Mb.
Pdf ko'rish
bet1/98
Sana05.10.2017
Hajmi6.29 Mb.
#17166
  1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   98

 

Címnegyed 

KIEJTÉSI SZÓTÁR 

 

A MAGYAR NYELV KÉZIKÖNYVEI  XI. 



 

 

 



Sorozatszerkesztő: 

K

ISS 



G

ÁBOR


 

 

 



 

 

 



 

 


 

T



ÓTFALUSI 

I

STVÁN



 

 

 



KIEJTÉSI SZÓTÁR 

 

 



Idegen nevek, szavak, kifejezések és szólások helyes 

kiejtése 

 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



TINTA KÖNYVKIADÓ 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

ISSN 1589-4371 



ISBN 963 7094 28 8 

 

 



 

 

(c) Tótfalusi István 



 

 

 



 

 

 



Kiadja a TINTA Könyvkiadó 

Felelős kiadó a TINTA Könyvkiadó vezetője 

Felelős szerkesztő: Temesi Viola 

Műszaki szerkesztő: Bagu László



 



ELŐSZÓ 

 

 

 



 

 

 



 

 

 



A könyv alcíme joggal utal az idegen nevekre, hiszen túlnyomórészt ezekhez kell az útba 

igazítás,  ám  van  jó  néhány  olyan  magyar  név,  amely  régies  helyesírása  miatt  a  magyar 

anyanyelvűek  közül  is  sokaknak  feladja  a  leckét,  mint:  Dessewffy,  Batthyány,  Cházár, 

Jósika,  Weöres,  Thewrewk,  Dsida,  Keönch  és  hasonlók.  Túlnyomórészt  azonban,  és  ez 

természetes, idegen nevek és kifejezések helyes magyar kiejtésére kíván tanácsokat adni ez 

a szótár. 

Értelemszerűen  csak  olyan  nyelvek  névanyagát  öleli  fel,  amelyek  hivatalos  latin  betűs 

írást  használnak,  hiszen  a  magyar  helyesírás  szabályai  szerint  ha  más  írású  nyelvekről 

(görög,  cirill,  arab,  héber,  kínai,  grúz,  amhara  stb.)  van  szó,  minden  nevet  eleve  kiejtés 

szerinti alakban kötelező átírnunk. A kínai neveknél újabban terjed a hivatalos kínai átírás, 

a  Pinjin  használata,  de  leginkább  a  tudományos  kiadványokban;  a  Magyar  Nagylexikon 

ugyan  szintén  eszerint  írja  és  sorolja  be  a  neveket,  de  mindig  megadja  mellettük  a 

hagyományos  névformát,  és  ezeket  utalószóként  is  tartalmazza,  ezért  szótáramban 

mellőzöm a kínai névanyagot. 

Két nyelv esetében, amelyek nem latin betűsek, mégis jobbnak láttam kivételt tenni. 

Az egyik a görög. Az ókori görög nevek többsége nálunk (és másutt is) latin átírásban lett 

ismertté (Oedipus, Pisistratus, Aeschylus stb.), és 1954 előtt minden írott szöveg a latinos 

formát  használta,  néhány  pedig  még  ma  is.  A  latin  betűk  hangértéke  pedig  nem  mindig 

azonos a magyarokéval, itt tehát eligazítás szükséges. Az újgörög nevek gyakran egy latin 

betűs  nemzetközi  átírás  szerinti  formában  jutnak  hozzánk,  főleg  a  sajtó  révén,  és  emiatt 

szorulnak gyakran igazításra. 

A másik nem latin betűs nyelv, amellyel meg kell küzdenünk, a japán. Ennek is van egy 

nemzetközi átírása, amely az angol kiejtésre alapoz, és a sajtó és sok lexikon is ezt használ-

ja. Itt vannak továbbá a széltében ismert japán márkanevek, a Mitsubishi, Daihatsu, Sanyo, 

Chinon  és  hasonlók,  ezek  így  szerepelnek  az  autókon  és  különféle  műszaki  cikkeken. 

Szükséges tehát itt is az eligazítás, hogy pl. ne ejtsen senki jó magyaros Sanyót a [szanjó] 

helyett. 

 

Talán mondanom sem kell, hogy a latin írású nyelvekből is csak olyan neveket, szavakat 



és  kifejezéseket  vettem  fel,  összesen  több,  mint  harmincezret,  amelyek  részben  vagy 

egészben  kiejtési  gondot  okozhatnak  az  átlagos  beszélőnek.  Azokat  tehát,  amelyek 

nyugodtan ejthetők a  betűk  magyar  hangértékének  megfelelően, természetesen  mellőztem 

(pl. Gerhart Hauptmann, Lamberto Gardelli, Londonderry, Don Rodrigo). Itt sem lehettem 

azonban egészen következetes. Vannak ugyanis idegen nevek, amelyekről a tudákos közvé-

lekedés  egyszerűen  nem  akarja  elhinni,  hogy  úgy  kell  ejtenünk,  „ahogy  írva  vannak”.  A 

német  Stefan  Georgét  hallottam  már  angolosan  [sztefán  dzsordzs]nak  vagy  franciásan 


 

[sztefán zsorzs]nak mondani; a rádióban szinte kizárólag hibás, németes módon hangzik el 



a  jeles indiai karmester,  Zubin Mehta  neve:  [méta] formában, sőt a  [cubin  méta] sem rit-

kaság. Az ilyen esetekre is fel kellett tehát hívnom a figyelmet. 

A szótár ábécérendjéről annyit, hogy a modern szótári gyakorlatnak megfelelően mindig 

az  alapbetű  a  besorolás  legfőbb  szempontja.  Ez  azt  jelenti,  hogy  a  mellékjeleket 

(ékezeteket, pontokat s egyebeket) általában nem vesszük figyelembe, tehát a, á, ä, ą, â, à 

vagy å egyenértékű. Mindössze két magánhangzóval tettem kivételt: az ö és az ü, a régebbi 

szokásnak  megfelelően,  az  o,  illetve  u  után  következik.  Nem  számít  továbbá  a  szóköz, 

vessző,  aposztrof,  kötőjel  sem,  vagyis  a  címszó  egyetlen  betűsornak  tekintendő  az  első 

betűjétől az utolsóig. A D’Onalgue, Don Alvaro, Do Nascimento, Donalbain és Donau-

Eschingen nevek tehát ilyen rendbe kerülnek: 

Donalbain 

D’Onalgue 

Don Alvaro 

Do Nascimento 

Donau-Eschingen 

A vastag betűs címszó tartalmazza az egy vagy több elemű nevet vagy szókapcsolatot. A 

kiejtési formát, a  magyar ábécé betűivel, szögletes zárójel fogja közre;  végül dőlt betűvel 

következik, hogy mely nyelvből való a címszó. 

Ha két vagy több elfogadható kiejtése is van a címszónak vagy a címszó egyik elemének, 

akkor  az  egyes  formák  között  pontosvessző  szerepel.  Ilyen  esetekben  mindig  az  első 

változat  a  pontosabb,  ajánlhatóbb,  de  a  másik  vagy  esetleg  a  harmadik  (általában  az 

elterjedtebbek, közkeletűbbek) sem hibáztathatók. 

Ha a második vagy egy további forma elterjedt ugyan, de hibás, és ezért kerülendő, akkor 

erre felemelt csillag (*) hívja fel a figyelmet. (Az ilyen, többnyire tévesen ejtett szavakat és 

neveket  a  szótár  végén  külön  kis  listán  is  megtalálni:  ÍGY  NE  EJTSÜK  –  ezt  melegen 

ajánlom minden olvasóm figyelmébe.) 

Ha két kiejtési forma között v. (vagy) áll, az mindössze azt jelzi, hogy magában az adott 

nyelvben létezik több érvényes kiejtési változat. 

Ritkábban megesik az is, hogy az első forma az adott nyelvben érvényes, pontos kiejtést 

jelöli, de ez itt csupán az érdekesség kedvéért jelenik meg, kiejtésre a második helyen álló, 

nálunk közkeletű formát ajánlatos használni. Erre utal a káró jel () a szokatlan alak előtt. 

A  kiejtés  jelölésében  csak  a  magyar  köznyelv  természetes  beszédhangjait,  illetve  a 

nekik  megfelelő  egy-  és  többjegyű  betűket  alkalmaztam,  azoknak  az  elveknek 

megfelelően, amelyeket az előszó második felében fejtek ki. 

Néhány látszólagos kivételt kell itt megemlítenem.  

Főleg német, holland, spanyol és lengyel szavak kiejtésénél használom a jelölést. Ezzel 

azt az erőteljes, „kemény” h hangot jelzem, amely nem csupán idegen eredetű technika és 



pech  szavainkban  hangzik,  hanem  a  színmagyar  ihlet  és  doh  szókban  is  ejtjük.  Általános 

szokás  ezt  egyszerű  h-val  jelölni  a  kiejtési  útmutatókban.  Pedig  nyilvánvaló,  hogy  pl. 



Aachen  ejtése  nem  lesz  igazán  német,  ha  csupán  egy  gyenge  h-t  lehelünk  a  két 

magánhangzó  közé,  és  ez  áll  nagyon  sok  más  idegen  szóra  is.  Szó  elején,  igaz,  kissé 

nehezebb a [h]-t kimondani, mint pl. a spanyol Juan vagy José [huan, hoszé] esetében, és 

nem vétség ilyenkor a [huan, hoszé] ejtés sem, ám következetes használata mégis ajánlható, 

mert  előnyösen  hat  az  idegen  szó  hangzására.  (Mássalhangzó  előtt  és  szóvégen  ezt  a  h 

jelölést nem alkalmazom, mert ilyenkor a kemény h ejtése természetes). 



 

Ugyancsak nem egészen idegen nyelvünktől az e nyújtott ejtése a hitetlenkedést kifejező 



tee???  vagy a  rimánkodó  nee!!  esetében. Ez  a  hang pedig szükséges bizonyos angol sza-

vakban és nevekben egy sajátos kettőshangzó visszaadására: a fair magánhangzóját bizony 

[feer]-ként ejtjük, nem úgy, mint a Feri első szótagjában lévőt. Lásd még Hair (a musical 

címe) vagy airbag és sok más. 

Végül  létezik  nyelvünkben  az  a  hosszú  változata  is,  igaz,  hogy  csak  néhány 

nyelvjárásban,  főleg  a  palócban:  [naalunk,  raatok]  stb.  A  skandináv  nyelvekben  viszont 

többnyire  ez  a  helyzet,  tehát  a  svéd  Dagens  Nyheter  [daagensz  …]  vagy  a  norvég  Mo  i 

Rana  […  raana]  formában  kiejtve  hiteles  igazán.  Ám  ez  csupán  ajánlás,  akinek 

kényelmesebb  ilyen  helyzetekben  egyszerű  át  ejteni,  úgy  is  ejtheti  (a  konkrét  helyen  ezt 

jelölöm is). 

A  személyneveknél a besorolás alapja a családi (vezeték-) név, ezt  követi  vessző  után az 

egy vagy több személynév (keresztnév), pl. Rousseau, Jean Jacques. Ám megesik, hogy a 

többelemű névnek nem az utolsó tagja a családnév, a köztudatban mégis úgy él, mint például 



García Lorca, Federico; García Márquez, Gabriel; Martin du Gard, Roger esetében – 

ezeket  az  írókat  sokan  Lorca,  Márquez  vagy  Gard  néven  ismerik  és  emlegetik,  míg  Mark 



Twaint sokan olyan névnek hiszik, mint mondjuk Mark Spitzé, és ezért Twain, Mark alak-

ban  keresik.  Mivel  szótáramnak  nem  az  a  feladata,  hogy  ilyen  jellegű  pontatlanságokat 

igazítson  helyre,  olvasóimat  megkímélem  az  ide-oda  lapozgatás  fáradságától,  és  a  kevésbé 

helyes formában is szerepeltetem az ilyen neveket, tehát mint Lorca, Federico García stb. 

További kivételt képeznek az irodalmi és zenei művek fiktív szereplői (lásd alább 2/d), ezek a 

teljes  névalakjuk  szerint  is  besorolódnak,  mivel  tudatunkban  ez  az  alak  él  elevenebben,  tehát 

Sancho Pansa az S, Julien Sorel a J és Gianni Schicchi a G betűmezőkben szintén megtalálható. 

Itt említem meg azt a többletet is, amellyel a jelen szótár dicsekedhet a hazai lexikonok és 

kiejtési  szótárak  gyakorlatával  szemben.  Ezek  ugyanis  kizárólag  a  vezetéknév  kiejtését 

jelölik meg. A mindennapi beszédhelyzet viszont gyakran a teljes név kiejtését kívánja; erre 

nézve az olvasók egyedül ebben a szótárban találnak – egy füst alatt – eligazítást. 

Ami a nyelvi eredet megjelölését illeti, ez szigorúan arra a nyelvre utal, amelynek a sza-

bályai az illető név vagy szó, kifejezés kiejtését meghatározzák, de nem az államra, amely-

hez pl. a szóban forgó földrajzi hely vagy személy tartozik. Az angol tehát  utalhat Nagy-

Britanniára,  az  Egyesült  Államokra,  Kanadára,  Ausztráliára  stb.,  a  német  vonatkozhat 

osztrákra vagy német svájcira, a francia svájcira vagy francia-belgára (vallonra) is, nem be-

szélve a spanyolról és portugálról, amelyek az Ibériai-félszigeten kívül egész Latin-Amerikát 

is lefedik. Ugyanezen okból szorította ki a holland megjelölés a flamandot. A flamand, noha 

hagyományosan használatos nyelvi megnevezés, nem más, mint a holland nyelv Belgiumban 

beszélt  változata,  és  a  kettő  közötti  különbség  kiejtés  vagy  helyesírás  dolgában  sokkal 

csekélyebb, mint ami fennáll pl. a brit és amerikai angol között. Csak ritkán  található olyan 

megjelölés, mint amerikai angol, brazíliai portugál, mégpedig olyankor, ha a kiejtés éppen ez 

okból tér el az alapnyelvi normától (tehát pl. a brit angolétól vagy az európai portugálétól). 

Egyes  szavak,  főleg  élelmi  és  vegyi  cikkek,  gyógyszerek  neve  után  mesterséges 

minősítést látni.  Ez azt jelenti,  hogy  az adott  szó egy  vagy több természetes  nyelv (latin, 

görög, angol stb.) elemeiből van összeszerkesztve. 

Ez a szótár nem közöl kiegészítő információkat, hogy tehát személynévről vagy földrajzi 

névről  van  szó  (kivéve  olyankor,  ha  a  kiejtés  eltérő  a  két  esetben),  földrajzi  névnél  azt, 

hogy  mely  országról  van  szó,  vagy  hogy  mi  az  adott  név  ismertebb  magyar  formája  és 

hasonlók.  Az  olvasó, aki a  nevet  kikeresi,  mindezeket  feltehetőleg  tudja  –  ha  nem, akkor 

meg lexikonhoz fordul –, itt csak arra vár útmutatást, hogyan kell kiejtenie. 


 

Lássuk most a szótár anyagát, mi minden található meg benne. 



1) FÖLDRAJZI NEVEK 

a)  Államok, tartományok, történelmi területek, tájegységek 

b)  Városok, városrészek, nevezetes utcák és terek, középületek, műemlékek 

c)  A történelmi Magyarország helységeinek  mai  román, szlovák, szerb, horvát, német 

megnevezése 

d)  Hegységek, hegyek, tengerek, tavak, folyók, vízesések 

 

2) SZEMÉLYNEVEK 



a)  A történelem nagyjai 

b)  Az elmúlt évtizedek közéleti nevezetességei 

c)  Írók, költők 

d)  Irodalmi és zenei művek szereplői 

e)  Zeneszerzők, énekesek és előadók, együttesek (klasszikus zene, jazz, rock, pop) 

f)  Festők, szobrászok, építészek 

g)  Filmrendezők, filmszínészek, televíziós szereplők 

h)  Tudósok (filozófia, matematika, csillagászat, biológia, orvostudomány, közgazdaság, 

különös tekintettel a Nobel-díjasokra); feltalálók 

i)  Kiemelkedő sportolók (különös tekintettel az olimpiai bajnokokra), sportegyletek 

j)  Egyéb okokból nevezetes személyek 

 

3) MEGNEVEZÉSEK 



a)  A művészetek és tudományok idegen nyelvű szakszókincse 

b)  Az orvosi nyelv latin szakkifejezései 

c)  Gyógyszerek nevei 

d)  Növények és állatok tudományos latin neve 

e)  Kertészeti virágok fantázianevei 

f)  Kutyafajták 

g)  Felhőfajták tudományos latin neve 

h)  A francia forradalmi naptár hónapnevei 

i)  Magyarországon bejegyzett cégek idegen neve 

j)  Pénznemek 

k)  Újságok, hetilapok, folyóiratok címei 

l)  Ismertebb idegen regények, drámák, operák, zeneművek, filmek eredeti címe 

m)  A számítástechnika szakszókincse 

n)  Autók, műszaki és híradástechnikai cikkek márkanevei 

o)  Híradástechnikai cikkek idegen nyelvű feliratai 

p)  Élelmi, kozmetikai és háztartás-vegyipari cikkek márkanevei 

q)  Idegen ételfajták 

r)  Híres borok, italmárkák, cigaretták 

 

4) KIFEJEZÉSEK 



a)  Általánosan  használt  idegen  szólások,  közmondások,  irodalmi  idézetek,  kifejezések, 

maximák 


b) Idegen rövidítések feloldásából eredő kifejezések 



 

 



A szótár rendeltetésszerű használatához elegendő, amit a fentebbiekben elmondtam. 

Akit  a  kérdés  elvi  szempontjai  is  érdekelnek,  aki  tudni  szeretné,  hogy  az  általam  adott 

kiejtési  tanácsok  miért  különböznek,  olykor  szembetűnő  módon,  mindattól,  ami  a  hazai 

gyakorlatban megszokottnak számít, annak szíves figyelmébe ajánlom az alábbiakat. 

Elsőként  is  azt  a  félreértést  szükséges  tisztáznunk,  amely  annak  a  bizonyos  hazai 

gyakorlatnak a mélyén rejtezik. 

Ez  a  félreértés  vagy  téves  vélekedés  pedig  így  summázható:  az  adott  idegen  szó 

kiejtésekor a lehető legtökéletesebben utánoznunk kell az illető nyelvben szokásos hangzást

Féligazsággal  van  dolgunk.  Ha  angol  (francia,  norvég,  litván)  nyelvű  társalgást 

folytatunk,  valóban  a  lehető  legangolosabban  (legfranciásabban  stb.)  kell  kiejtenünk  az 

illető  nevet.  Ám  ha  magyar  emberrel  magyarul  beszélünk,  az  idegen  hangkészlettel  és 

idegen hanghordozással kiejtett név csúnyán ki fog ütni a beszédünkből! 

De még ha csak csúnya lenne! Ennél is nagyobb a kommunikációs kockázat, magyarán, 

hogy aki hallja, nem fogja felismerni a nevet, amelyet írásban jól ismer! 

No persze nem eshetünk a primitív betűejtés csapdájába sem. Valóban törekednünk kell 

rá,  hogy  a  hangoztatott  idegen  név  hasonlítson  az  eredetihez,  de  csak  olyan  mértékben, 

ahogy az  nyelvünk természetes beszédhangjaival  megközelíthető! Eddig a  határig viszont 

illendő elmennünk, ne elégedjünk meg pl. a megszokott slampos [sekszpir] ejtéssel, ha egy-

szer erőlködés nélkül ki tudjuk mondani az angolhoz sokkal közelebb álló [séjkszpír]t is! 

A  „hűség”  túlhajszolásának  legköznapibb  példája  az  az  általános  szokás,  hogy  a 

magyarban  nem,  de  a  más  nyelvek  többségében  használatos  rövid  á-féle  hang  ejtését 

erőltetik. Így a Lamarck, Calatrava és Guadalajara nevek ejtésére többnyire ily tanácsokat 

olvasunk:  [lámárk,  kálátrává,  gvádáláhárá].  Képzeljük  csak  el,  hogy  valaki  szót  fogad  a 

bölcs  tanácsoknak,  és  valóban  ilyen  nevetségesen  kántálja  végig  a  két,  négy,  sőt  öt 

szótagot! A hangszínben adódó csekélyke nyereségért nagy árat  fizet a szótagok képtelen 

túlnyújtásával. Ráadásul ez a nyereség is erősen vitatható. Még ha sikerül is az á hang rövid 

képzésére  utasítást  adni,  pl.  az  á  ékezete  helyébe  pontot  téve,  illetve  a  hangot  röviden 

képezni,  akkor  is  fölösleges  volt  az  erőfeszítés.  Nyelvünktől  idegen  hangot  ugyanis  kár 

erőltetnünk,  az  eredmény  természetellenes  lesz,  árisztokrátikus  áffektálásnak  fog  hatni 

csupán. 

Ugyanezen okból fölösleges ragaszkodni a szóvégi rövid o és ö ejtéséhez. Ezek a hangok 

magyar szavak és nevek végén nem léteznek, és még ha sikerül is Marco, Chartreux ilyen 

ejtése:  [marko,  sartrö],  toldalékok  előtt  elkerülhetetlenül  megnyúlnak:  [markóval,  sartrő-

ben]. Ezért tartom jobbnak eleve így jelölni a kiejtést: [markó, sartrő]. 

Közismert  tény,  hogy  az  angol  nyelvnek  igen  kevés  beszédhangja  felel  meg  pontosan 

valamely  magyar  hangnak.  Kétségtelenül  itt  a  legnehezebb  meglelni  a  hanghelyettesítést, 

amely  megmarad  azon  a  kívánatos  középúton.  Itt  a  legnagyobb  a  veszélye,  hogy  az 

eredetihez  való  hűség  túlhajszolásával  torzításhoz  jutunk.  Persze  sok  más  nyelv  is  okoz 

jócskán  gondot,  de  itt  és  most  nem  foglalkozom  részletesen  a  kiejtési  problémákkal  és  a 

velük  kapcsolatos  idült  babonákkal,  ezt  megteszi  a  kötet  végén  található,  nyelvenként 

részletezett  KIEJTÉSI  ÚTMUTATÓ;  itt  található  magyarázat  többek  közt  az  angol 

kiejtésben  használt  th  jelölésre  is.  A  fentiekben  csupán  az  elvi  kérdéseket  igyekeztem 

tisztázni. 

Van  egyébként  a  kiejtés  jelölésére  ma  már  egy  korszerűnek  tetsző  módszer  is:  a 

kétkötetes  Akadémiai  Kislexikon  és  a  18  kötetes  Magyar  Nagylexikon  például  a 

nemzetközi  fonetikai  ábécé  jeleit  használja.  Valóban  ez  a  világtendencia,  csak  éppen 


 

arisztokratikus  kissé  ez  a  módszer  is,  hiszen  a  furcsa  hieroglifákon  bajosan  igazodik  el, 



akinek  nincs  magasabb  fonetikai  képzettsége.  És  itt  is  fennáll  a  veszély,  hogy  minél 

pontosabb a kiejtés az idegen nyelv szempontjából, annál vitathatóbb, valóban beleillik-e a 

magyar beszédkörnyezetbe. 

Ugyancsak elvszerűen mellőztem szótáramból azt, ami úgyszólván minden lexikonban és 

kiejtési útmutatóban megtalálható: a magyartól eltérő  hangsúly jelölését. Pedig nagyon is 

jól  tudom,  mennyire  fontos  a  helyes  hangsúly  –  az  adott  idegen  nyelvben!  Ám  ha  egy 

idegen  név  a  mi  nyelvi  környezetünkbe  kerül,  ahol  a  nyomaték  mindig  az  első  szótagon 

van, ehhez a  szabályhoz  kell  alkalmazkodnia. És nem  magyaros kivagyiság  miatt,  hanem 

egyszerűen  azért,  mert  magyar  nyelven  a  hallgató  számára  a  hangsúly  jelzi,  hogy  új  szó 

kezdődik! Ha valaki orosz módra hangsúlyozza Puskin ismert hősének nevét, a hallgató azt 

hiheti,  hogy  Lenszkij  a  párbajban  a  Nyegin  kezétől  esett  el;  Monteverdi  nevét  olaszosan 

hangsúlyozva  olyan  félreértésre  is  adhatunk  okot,  hogy  itt  Giuseppe  Verdi  névrokonáról, 



Monte Verdiről van szó. 

Mindez csak a nevek, szavak vagy néhány szóból álló kifejezések hangsúlyára érvényes. 

Más a helyzet, ha egy idegen nyelvű mondatot, idézetet, szállóigét illesztünk beszédünkbe, 

vagy egy idegen rövidítés feloldását  mondjuk ki.  Ilyen esetekben átlépünk a  másik nyelv 

felségterületére,  és  itt  már  jogos  és  helyénvaló  –  bár  nem  feltétlenül  kötelező  –  az  adott 

nyelv  hangsúlyozását  érvényesíteni.  Az  ilyen  példáknál  könyvemben  dőlt  betű  jelzi  a 

hangsúlyos szótag magánhangzóját – már ha a hangsúly nem az első szótagra esik, ahogy 

nyelvünkben szokásos. 

Még két apróság. 



Szótáramba számos idegen betűszót (rövidítést) is felvettem. Ezek mindegyike két helyen 

szerepel:  egyszer  magának  a  rövidítésnek,  egyszer  pedig  a  rövidítés  feloldásának  a 

betűrendes  helyén,  pl.  ABS,  illetve  Anti-Block  Braking  System.  A  betűszó  (eredeti) 

kiejtését csak akkor adom meg, ha az nálunk elterjedtnek számít, mint pl. BBC – [bíbíszí] 

vagy  CGT  –  [szézsété], egyébként a  betűket  magyar  hangértékükben  mondjuk ki,  a  fenti 

példában tehát mint [abées] vagy [ábées]. 

Az orvosi nyelv latin szakkifejezései is szép számban szerepelnek a szótárban, remélhető 

örömére  az  orvostanhallgatóknak  és  az  egészségügy  dolgozóinak.  Mármost  ezek  a 

terminusok gyakran nyolc-tíz szótagos vagy még hosszabb összetételeket alkotnak, a szem 

elfárad, amíg végighalad rajtuk. Az olvasó könnyebbségére, az áttekinthetőség kedvéért a 

túl  hosszú  szavakat  a  kiejtési  részben  kötőjelekkel  két-három  darabra  bontottam  az 

összetételi tagok szerint, pl. enterocholecystostomia – [entero-koleciszto-sztómia]. 

 

Úgy éreztem, ennyit szükséges elmondanom, hogy olvasóimban bizalmat ébresszek talán 



szokatlannak tetsző módszereim iránt. 

 

Tótfalusi István 

 

 

 



 


Download 6.29 Mb.

Do'stlaringiz bilan baham:
  1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   98




Ma'lumotlar bazasi mualliflik huquqi bilan himoyalangan ©fayllar.org 2024
ma'muriyatiga murojaat qiling