Címnegyed kiejtési szóTÁr a magyar nyelv kézikönyvei XI. Sorozatszerkesztő: k iss g ábor


Download 6.29 Mb.
Pdf ko'rish
bet93/98
Sana05.10.2017
Hajmi6.29 Mb.
#17166
1   ...   90   91   92   93   94   95   96   97   98

ě  

 

 

 

je 

Němcová, Mělník [nyemcová, mjelník] 



ň  

 

 

 

ny 

Plzeň [plzeny] 



ř  

 

 

 

rzs 

Jeřábek [jerzsábek] 





 

 

 

sz 

Masaryk [maszarik] 



š  

 

 

 

Benešov [benesov] 



ť, Ť 

 

 

 

ty 

Uhnošť [uhnosty] 



ů  

 

 

 

ú 

Rosůlek [roszúlek] 



 

704 


y, ý 

 

 

 

i, í 

Lysohorský [liszohorszkí] 



ž  

 

 

 

zs 

Žižka [zsiska] 

 

Ismertetőjegyek 

 

Az úgynevezett mekcsennel ellátott betűk, a č, š és ž miatt a cseh írást az első pillantásra a 



latin betűs délszláv nyelvekkel, tehát a horváttal és szlovénnal is össze lehet téveszteni, sőt 

ezek  a  lettben  és  litvánban  is  előfordulnak,  ám  a  ď,  ň,  ť  és  az  ékezetes  magánhangzók 

jelenléte esetén már csak a cseh és a szlovák jöhet  szóba. Ha ezekhez még a  ě, ř és az  ů 

valamelyikét is megpillantjuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy cseh névre akadtunk. 

 

 

DÁN 



 

A  germán  nyelvcsaládban  markánsan  különálló  skandináv  nyelvi  ághoz  tartozik.  Ezen 

belül a kontinentális csoport tagja a norvég és a svéd társaságában, ezek ugyanis sok közös 

vonásban különböznek a földrajzilag is távol eső Izland nyelvétől. 

A  dán  viszont  e  szűkebb  hármason  belül  is  feltűnően  elkülönül  hangrendszerének  egy 

sajátságával.  Ez  a  sajátság  pedig  az,  hogy  a  zöngétlen  zárhangok  (p,  t,  k)  zöngétlenné 

gyengülnek (b, d, g), a zöngések pedig (főleg d, g) sok beszédhelyzetben teljesen eltűnnek 

a kiejtésből. 

 

a  

 

 

 

a, á 

Anders, Abilgaard [andersz ábilgór] 



aa, å  

 

 

 

ó 

Aalborg, Aarestrup [ólbor óresztrub] 



æ  

 

 

 

e, é 

Brække, Æbeltoft [brege ébeldoft] 



ch  

 

 



 

Blicher, Tycho [blíger tíge] 

 

idegen szavakban   



Charlottenlund [sarlodenlun] 





l, n, r után, t, s előtt  

néma 


Roald, Billund, Gaard, Godthåb, Vadskiær 

 

 



 

 

 



[roal billun gór gothób vaszker] 

szóvégen, több mshg után 

néma 

Bonnelycke [bonnelög] 



eg, ej 

 

 

 

áj 

Bregen, Kongevej [brájen kongeváj] 





előtt 

 

 



Faksebugt [fagszebuht] 

 

szó végén 



 

néma 


Bjørnvig [björnvi] 

 

két mgh között 



 

Thöger [tőjer] 



hj 

 

 



 

Hjelmslev [jelmszleu] 



hv 

 

 



 

Hvannasund [vannaszun] 



ie 

mshg után 

 

e 

Nielsen, Kierkegaard [nelszen kergegór] 



j 

b, k után   

 

néma 



Rifbjerg, Kjellerup [rivber kellerob] 

k  

s, r után   

 

Rask, Kirkeby [raszg kirgebű] 

kk 

 

 

 

g 

Brække [brege] 



ø  

 

 

 

ö, ő 

Bødtcher, Sørensen [bödger szőrenszen] 



øv 

 

 

 

au 

Hvidøvre [vidaure] 





 

 

 

sz 

Steen [szdén] 



sch 



után 

 

 



Nysted, Steen [nüszde szdén] 



u 

p,  b előtt  

 

Kjellerup [kellerob] 

 

mshg előtt, szóvégen 



København, Fjerritslev [kőbenhaun feridszleu] 



 

705 




 

 

 

ű 

Fyn [fűn] 



 

két v. több mshg előtt 



ö 

Lyngby [löngbű] 



 

Ismertetőjegyek 

 

A  skandináv  nyelvekben,  az  izlandi  kivételével,  mindenütt  megtalálható  az  å  betű  (a  ko-



rábbi aa helyett), ám ha emellett felbukkan az æ vagy ø is, akkor a svéd kizárható, de a dán 

mellett a norvég is szóba jöhet. Mivel e két nyelv írása igen hasonló (a 19. század dereka 

előtt  ugyanis  teljesen  azonos  volt),  ám  kiejtésmódjuk  eléggé  eltér,  fontos  megfigyelni  a 

csekélyke különbségeket. 

Ahol a  dán személynevek  mindig  -sen  végződésűek (Pedersen), a  norvégban  gyakori a 

son  (Bjørnson).    A  dánban  nagy  a  túlsúlya  a  b,  d,  g  betűknek,  a  norvégban  viszont  ezek 

helyén gyakori a p, t, kpl. dán kage, bog, flyde, gabe norvég megfelelői kake, bok, flyte, 



gape.  A  helynevekben  a  dánra  jellemző  ø  végződés  a  norvégban  mindig  øy  (sziget).  A 

dánban tipikus, a norvégban ritka a -rup végződés városok nevében. 

 

 

ÉSZT 



 

Észtország a  három balti állam egyike, de  nem  mindenki tudja, hogy nyelvében semmi 

köze a  másik kettőhöz (ezekről bővebben lásd a litván nyelvnél). Az észt finnugor nyelv, 

tehát  a  mi  nyelvrokonunk  is,  de  ennél  jóval  közelebb  áll  északi  szomszédja,  Finnország 

nyelvéhez. 

Hangrendszere  rokon  a  miénkkel  is,  különbséget  tesz  hosszú  és  rövid  magánhangzók 

között. Helyesírása következetes (mellesleg a finn volt a modellje). Mellékjeles betűje nem 

sok van, a magánhangzó hosszúságát a betű megkettőzésével jelöli. 

 

aa 

 

 

 

á 

Tammsaare [tammszáre] 



ä 

 

 

 

Männik [mennik] 



ee 

 

 

 

é 

Peegel [pégel] 



ii 

 

 



 

í 

Liives [lívesz] 



õ  

 

 

 

ü 

Võru [vüru] 



öö 

 

 

 

ő 

Sööt [szőt] 





 

 

 

sz 

Sikemäe [szikemee] 



uu 

 

 

 

ú 

Kuusberg [kúszberg] 



ü 

 

 

 

ü 

Sütiste [szütiszte] 

 

Ismertetőjegyek 

 

A  finntől,  amely  ugyancsak  használja  az  ä,  ö  betűket  és  a  kettőzött  magánhangzókat, 



igazában az õ és az ü révén lehet az észtet megkülönböztetni. 

 

 



FINN 

 

A  legnagyobb  nyelvrokonunk  (beszélőinek  számát  tekintve),  és  különféle  okokból  a 



legismertebb is. A finn őrizte meg a leghűbben annak az alapnyelvnek a vonásait, amely a 

 

706 


finnugor  nyelvcsalád  őse  lehetett  (és  a  magyar  esett  a  legmesszebb  tőle).  Teljesen 

hiányoznak  belőle  a  zöngés  zár-  és  réshangok  (b,  d,  g,  z,  zs),  még  a  c,  cs  is,  mégis 

kellemes, jó hangzású nyelv. Hangjai kiejtési gondot alig okoznak. Mivel köznyelvünk nem 

tud  különbséget  tenni  a  zárt  és  nyílt  e  hang  között,  a  finnek  egyedül  ezt  a  vonását  nem 

tudjuk visszaadni (itt az e a zárt, ä a nyílt e). 

 

aa 



 

 

 

á  

Hellaakoski [hellákoszki] 



ä 

 

 



 

Setälä [szetele] 



ää 

 

 

 

ee 

Sillanpää [szillanpee] 



ii  

 

 



 

í 

Siippainen [szíppajnen] 



uu 

 

 

 

ú 

Tuuri [túri] 





 

 

 

ü 

Jyväskylä [jüveszküle] 

 

Ismertetőjegyek 

 

A finn íráskép legszembetűnőbb vonása a kettős magánhangzók sokasága, valamint az ä és 



y szereplése; a hasonló képet mutató észttől az utóbbi betű (y) jelenléte és az õ hiánya révén 

lehet a leginkább megkülönböztetni. 

 

FRANCIA 

 

A latin utódnyelvek egyike, világtörténelmi szerepét és kulturális fontosságát tekintve a 



legjelentősebb közöttük. A sok és mélyreható hangváltozás folytán a  francia  távolodott el 

leginkább a latintól mind hangzását, mind pedig írásmódját tekintve. Helyesírása majdnem 

olyan konzervatív, mint az angolé, egy hangnak olykor hat-hétféle írásmódja is van. Ennek 

ellenére  hatalmas  előnye  az  angollal  szemben,  hogy  ez  a  helyesírás  következetes:  azonos 

betű vagy betűcsoport azonos helyzetben majdnem mindig azonos hangot jelöl. 

A  francia  beszédhangok  többsége  eléggé  jól  visszaadható  valamely  magyar  hanggal. 

Egyedül  az  orrhangú  magánhangzók  idegenek  nyelvünktől.  Az  a,  e,  o  orrhangú  párjait 

kénytelenek vagyunk an, am; en, em illetve on, om betűkapcsolatokkal megjeleníteni. 

 

a, à, â 

 

 

 

a   

Pascal, Pâques [paszkal pak] 



aen  

 

 

 

an 

Caen [kan] 



ai, aî 

 

 

 

Aimon, Lemaître [emon lömetr] 



ao, aô 

 

 

 

ó 

Laobe [lób] 



aon 

 

 

 

an 

Laon [lan] 



aôn 

 

 

 

ón 

Saône [szón] 



au 

 

 

 

Audiberti [odiberti] 



ay 

 

  

 

Aymé, Épinay [emé epine] 



szó végén 

 

néma 


Coulomb [kulom] 



e, i, y előtt 

 

sz 

Cécile, Cyrano [szeszil sziranó] 

egyébként 

 

Carcasson [karkaszon] 



ç  

 

 

 

sz 

Besançon [bözanszon] 



ch 

 

 

 

Chaulot [soló] 

 

görög eredetű nevekben 



Charon, Christine [karon krisztin] 



szó végén 

 

néma 


Artaud [artó] 

szó végén 

 

néma 


Verlaine [verlen] 

 

707 


 

nyílt hgst szótagban 



ö 

Lenôtre [lönotr] 

 

egyébként 



 

Brest [breszt] 



è, é, ê    

 

 

Genève, Éluard, Prêtre [zsönev eluar pretre] 



ë  

 

 

 

Noël [noel] 



ei 

 

 

 

Peisson [peszon] 



eil 

 

 

 

ej 

Creil [krej] 



er 

szó végén 

 

é 

Roger [rozsé] 



eu 

 

 

 

ö 

Creuzé [krözé] 



euil 

 

 

 

öj 

Breteuil [brötöj] 



ey 

 

 

 

ej 

Feydeau [fejdó] 





e, i előtt   

 

zs 

Genêt, Gide [zsöne zsid] 

 

n, r után, szóvégen  

néma 

Fribourg [fribur] 



 

egyébként  

 

Lagrange [lagranzs] 



gn 

 

 

 

ny 

Bretagne [brötany] 



gu 

e, i előtt   

 

Guémar, Guiscar [gemár giszkár] 

h 

 

 



 

néma 


Honfleur, Guéhenno [onflőr geenó] 

î  

 

 



 

Nîmes  [nim] 



in, im 

mshg előtt, szó végén  



en, em  Scapin, Rimbaud [szkapen rembó] 

ll 

után többnyire 

 

Mabillon [mabijon] (de -ville, Lille [vil lil]) 

ô  

 

 



 

o   

Dhôtel [dotel] 



oi 

 

 



 

oa 

Loisy [loazi] 



ou, oû   

 

 



Doumergue [dumerg] 



oy 

 

 



 

oa 

Troyes [troa] 



p 

szó végén 

 

néma 


Guingamp [gengam] 

ph 

 

 



 

Douphol [dufol] 



q 

 

 



 

Queneau [könó] 



s 

m, n előtt, szó végén 

néma 


Solesmes, Dumesnil, Moulins 

 

 



 

 

 



[szolem dümenil mulen] 

 

egyébként 



 

sz 

Soissons [szoaszon] 



 

néha szó végén 

 

sz 

Sens [szansz] 



sch 

 

 



 

s 

Schéhadé [seadé] 



t 

szó végén 

 

néma 


Seurat [szöra] 

 

-tion elemben 

 

sz 

Nation [naszjon] 



u 

 

 



 

ü 

Müsset [müsze] 



un   

mshg előtt, szóvégen 



ön   

Verdun [verdön] 



x 

két mgh között 

 

Auxerre [ozer] 



 

szó végén többnyire 

néma 

Leroux [löru] 



 

szó végén néha  

 

ksz 

Aix [eksz] 



z 

szó végén többnyire 

néma 

Dumouriez [dümurié] 



 

szó végén néha 

 

z 

Berlioz [berlioz] 

 

Ismertetőjegyek 

 

A franciát írásban elsőként a tompa, illetve kúpos ékezettel ellátott magánhangzók sokasága 



árulja el: à, è, â, ê, î, ô, ûJellemző betűcsoportok: au, eu, eau, aux, eauxa személynevek 

olykor  Le-,  La-,  De-,  Dela-,  Du-  kezdetűek,  személy-  és  családnevek  közt  gyakori  a  de 

elem. 


 

708 


 

 

 



GÖRÖG 

 

I. Ógörög 



 

A  görög  nyelvnek  úgyszólván a  kezdetektől önálló írása  van, ezért  voltaképpen  nem is 

tartozik szótárunk  illetékességi körébe,  mivel  az akadémiai szabályzat  szerint a  nem latin 

írású  nyelvek  neveit  eleve  hangzásuk  szerinti  latin  betűs  átírásban  kell  közölni.  Ám  gya-

korlati okok folytán mégiscsak szükség van kiejtési eligazításra mind az ógörög, mind az 

újgörög nevek esetében. 

Az ógörög nevek latin átírásban kerültek az európai nyelvekbe, így a  miénkbe is; 1954 

előtt  minden  kiadványban  kizárólag  így  szerepeltek,  és  újabban  megint  felbukkannak  a 

tudományos  igényű  szövegekben.  A  latin  betűk  hangértéke  pedig  nem  mindig  azonos  a 

magyarokéval. Általában úgy jártam el, hogy első helyen az ókori görög kiejtést adtam meg 

– és ezzel együtt az érvényes görög írásmódot  –, a latint csak akkor, ha a  név abban vált 

igazán ismertté. 

 

ae 

 

 



 

ai 

Aeetes [aiétész] 



c 

 

 



 

Cadmos [kadmosz] 



ch 

 

 



 

kh 

Achates [akhatész] 



e 

 

 



 

e, é 

Eetion [éetión] 



i 

néha 


 

 

ei 

Pisistratus [peiszisztratosz] 

mgh előtt  

 

Jason [iaszón] 



néha 


 

 

ó 

Comus [kómosz] 

 

szó végén 

 

ón 

Apollo, Plato [apollón, platón] 



oe 

 

 



 

oi 

Oedipus [oidipusz] 



s 

 

 



 

sz 

Sisyphus [sziszüphosz sziszifusz] 



us 

szó végén 

 

osz 

Homerus [homérosz] 



y 

 

 



 

ü 

Aeschylus [aiszkhülosz] 

 

II. Újgörög 

 

A  modern  görög  nyelv  ugyanazt  az  írást  használja,  lényegében  változatlanul,  amelyet 



elődje  alkotott  meg  majd  két  és  fél  évezrede,  csak  épp  az  egy-  vagy  kétjegyű  betűk 

hangértéke változott meg jelentősen. 

Idegenek számára a mai görögök maguk alkottak egy nemzetközi átírást, ezt lehet olvasni 

utcanévtáblákon,  térképeken,  útjelzéseken,  és  világszerte  ezt  használja  a  sajtó  meg  az 

idegenforgalmi kiadványok. Sajnos ez az írásváltozat igencsak következetlen, az ókori latin 

átírás és a mai kiejtésen alapuló fonetikus átírás elveit keresztezték benne a derék görögök a 

maguk számára is kiismerhetetlen módon. (Egy athéni utcát végigjárva ugyanaz az utcanév 

két-  vagy  háromféle  latin  írásváltozatban  tűnik  szemünkbe.)  Az  étát  (η)  hol  átírják  i-nek, 

hol nem, pl. Irene Papas, az ismert színésznő neve helyesen Irini Papas volna. Az ókori au, 

eu  ˙(αυ,  ευ)  többnyire  mai  hangzása  szerint  jelenik  meg:  Nafplio,  Lefkadia,  az  ou  (ου) 

viszont változatlan maradt: Melina Mercouri (hogy a  színésznőknél maradjunk), helyesen 

Mercuri  volna.  Ez  a  legnagyobb  balfogása  az  átírási  rendszernek,  a  szóban  forgó 


 

709 


betűkombináció ugyanis sohasem hangzott [ou] gyanánt: 2400 évvel ezelőtt egyenest az u 

hang  visszaadására  hozták  létre,  és  már  az  ókori  rómaiak  is  akként  írták  át  (Lycurgus  = 

Lükurgosz). Hallani is aztán eleget a rádióban a Papadopoulosz, Dimitropoulosz ejtést! 

e   

néha 


 

 

Irene, Delos [irini dilosz] 



e, i előtt   

 

Agios, Egina, Georgiou [ajosz ejina jeorjiu] 


Download 6.29 Mb.

Do'stlaringiz bilan baham:
1   ...   90   91   92   93   94   95   96   97   98




Ma'lumotlar bazasi mualliflik huquqi bilan himoyalangan ©fayllar.org 2024
ma'muriyatiga murojaat qiling